A Louis Hotels egy vezető ciprusi szállodalánc, amely több mint 75 éves tapasztalattal rendelkezik a vendéglátás területén. A lánc Görögországban és Cipruson üzemeltet szállodákat, amelyek mindegyike egyedi élményeket kínál különböző utazói igényekre szabva. A Louis Hotels szállodái között megtalálhatók családbarát üdülők, all-inclusive tengerparti szállodák, valamint romantikus, csak felnőtteknek szóló hotelek is. A lánc híres a helyi kultúrát és gasztronómiát hangsúlyozó élményeiről, kiváló szolgáltatásairól és a vendégek elégedettségére való különös figyelméről.
Fekvése: Paphos üdülőövezeti, Kato Paphos elnevezésű részén, a város szélén, közvetlenül a tengerparton, a térség egyik leghosszabb egybefüggő homokos strandja közelében épült, családok számára ideális, saját kis csúszdaparkkal és barátságos személyzettel rendelkező klubhotel. A szálloda előtti partszakasz sziklás, azonban kb.200 méter távolságra a helyiek körében is rendkívül népszerű homokos strand található. A hotel elhelyezkedése ideális a pihenni vágyó családok és az aktív utazók számára egyaránt: a szálloda közelében kezdődő tengerparti sétányon végighaladva elérhető a festői paphosi kikötő és az óváros bájos kávézói, üzletei. A szálloda rendezett kertje és mediterrán növényzete igazi nyugalom-sziget, miközben a környék hangulata garantálja a ciprusi életérzést. Paphos városközpontja és a kikötő kb.3 km-re fekszik. Buszmegálló található a szálloda közelében, ahonnan rendszeres járatok indulnak Paphos központja felé.
Szobák: minden szoba barátságosan berendezett, világos, letisztult stílusával a nyugodt pihenést szolgálja, egyhálószobás (kb. 19 m2), légkondicionált, fürdőszobás, síkképernyős tv-vel, telefonnal és vízforralóval (kávé-, teakészítése lehetőség), és minihűtővel felszerelt. A családi szobák felszereltsége hasonló, kialakításuknak köszönhetően kényelmes teret biztosítanak a közös pihenéshez - ideális választás gyermekes családok számára. A szobákhoz erkély tartozik szárazföldre vagy tengerre néző kilátással. Térítés ellenében szobaszéf a helyszínen bérelhető.
Szolgáltatások: recepció, lift, több étterem, több bár, ruhatisztítás, fodrászat, ajándéküzlet és minimarket, Tv szoba, Wi-Fi internet (a szálloda teljes területén ingyenes), privát parkoló, rendezvényszervezés (pl. konferenciák, esküvők), pénzváltás, taxi szerviz,
Sport és szórakozás: a Louis Phaethon Beach Hotel az aktív pihenés és a családi élmények tökéletes kombinációját kínálja. A hotel hatalmas medenceterületén külön gyermekmedence és egy aquapark is helyet kapott, a napozóteraszon és a kertben a nyugágyak és napernyők térítésmenetesen igénybe vehetők, strandtörülköző szerviz (depozit ellenében), fedett medence, szauna, fitneszterem, pezsgőfürdő, gőzfürdő, masszázs, diszkó, teniszpályák, asztalitenisz. A gyermekek számára miniklub, játszótér, gyermekanimáció is rendelkezésre áll. Egyes szolgáltatások elérhetősége szezonhoz, időjáráshoz vagy térítéshez kötött. Főszezonban, a hotel animációs csapata reggeltől estig gondoskodik a szórakozásról: sportprogramok, esti show-műsorok és élőzene várja a vendégeket. A tengerpart a szálloda előtt sziklás, a tengerbe jutás lépcső segítségével, a szállodától kb. 200 méterre található a legközelebbi lassan mélyülő strand, homokos parton.
Étkezés: all inclusive ellátás. Az all inclusive tartalmazza: reggeli (07.00-10.00), ebéd (12.30-14.30) és vacsora (18.00-21.00), snack ételek, pizzák és szendvicsek (10.00--17:30) éjszakai snack ételek (22.00-24.00), délutáni kávé és sütemény, helyi jégkrémek, korlátlan italfogyasztás 10-24 óra között: a szálloda által megjelölt röviditalok, koktélok, sörök, borok, gyümölcslé, szénsavas üdítőitalok, ásványvíz, kávé, tea (prémium italok kivételével). Az all inclusive ellátás bőséges kínálata minden ízlést kielégít. A szálloda főéttermében a nemzetközi és helyi konyha ízei találkoznak: nemzetközi és ciprusi specialitások és látványkonyhás ételkészítés várja a vendégeket. Napközben snackek, frissen sült pizzák és hűsítő italok gondoskodnak a folyamatos kényeztetésről. A bárokban ízletes koktélokkal, helyi borokkal zárhatjuk a napot - mindezt a tengerparti naplemente látványával kísérve.
Gyermekkedvezmény: Két felnőtt és egy gyermek egy szobában történő elhelyezése esetén pótágyon, az árlista szerint. Két felnőtt és két gyermek elhelyezése csak családi szobában lehetséges.
Ciprusi Utazás - Program és Tudnivalók
1. nap: Budapest - Paphos
Indulás Ciprusra menetrend szerinti repülőgéppel. Érkezés követően transzfer a választott szállodába - amennyiben a szerződés tartalmazza -.
Választott úthossz szerint
2-5. nap, 2-6. nap, 2-7. nap, 2-8. nap, 2-9. nap, 2-10. nap vagy 2-14 nap: Ciprus
Szabadidő a tengerparti kikapcsolódásra vagy fakultatív kirándulásokra. Szállás Cipruson (étkezéssel, ha a program tartalmazza).
Választott úthossz szerint
6. nap, 7.nap, 8. nap, 9. nap, 10. nap, 11. nap vagy 15.nap: Paphos - Budapest
Transzfer - amennyiben a szerződés tartalmazza - a Paphos-i repülőtérre. Hazautazás Budapestre, érkezés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
Általános információk:
Az utazás a Budapest-Paphos útvonalon menetrend szerinti Ryanair repülőjárattal történik, a Budavár Tours által lefoglalt helyeken. Az utasokat helyszínen angol nyelvű asszisztens segíti.
Előzetes menetrendek (Ryanair járatokon):
Hérfő: 1550-1935 // 2000-2155 ; Kedd: 0710-1055 // 1120-1315 ; Szerda: 1235-1620 // 1015-1210 ; Csütörtök: 1350 -1735 // 1800-1955 ; Péntek: 1550-1935 // 2000-2155
Tegye még élménydúsabbá ciprusi nyaralását fakultatív kirándulásainkkal! Ismerje meg a sziget gazdag történelmét, lenyűgöző természeti látnivalóit és autentikus hangulatú településeit szervezett programjaink keretében.Kínálatunkban buszos városnézések, hajós és jeep szafarik, valamint különleges kulturális élmények is szerepelnek.A részletes 2026-os programleírásokat és tájékoztató jellegű árakat ide kattintva tudja letölteni.
Ryanair légitársaság 2025. novemberétől már nem fogadja el a papíralapú beszállókártyákat, kizárólag digitális formában, a Ryanair mobilalkalmazáson keresztül lehet majd azokat bemutatni a repülőtéri beszállás során. Ez azt jelenti, hogy:
A beszállókártyák kiállításához elengedhetetlen adatok a következők:
Csomagszállítás:
Minden utasunk (2-99 éves kor között)számára a következő poggyász szállítását biztosítjuk:
A járatokon felár ellenében lehetőség van egymás melletti ülőhelyek foglalására (ablak, középső vagy folyosó melletti helyek). A repülőgépek ülésrendje 3-3 elrendezésű (ABC-DEF). Az ülőhelyek konkrét sorának előzetes kiválasztására, valamint prémium ülőhelyek (pl. első vagy utolsó sor, vészkijárati sorok, nagyobb lábterű helyek) igénylésére vagy garantálására azonban nincs lehetőség.
Mi történik, ha nem foglal ülőhelyet?
Ülőhelye biztosítva van abban az esetben is ha ezzel a szolgáltatással nem kíván élni.
Ha most nem foglal, a rendszer véletlenszerű ülőhelyet ad Önnek. A kiosztott ülőhelyről a beszállókártyán értesülhet. Ezután a hely már nem módosítható. Ha még maradtak szabad ülőhelyek, az utasfelvétel során még foglalhat, de nagy valószínűséggel ekkor jóval kevesebb hely közül választhat.
| Indulási időpont | Időtartam | Szobatípus | Ellátás | Ár | Megjegyzés rovat | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 2026-04-08 - 2026-04-13 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 477.617 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-08 - 2026-04-14 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 546.175 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-08 - 2026-04-15 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 614.733 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-08 - 2026-04-17 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 751.850 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-08 - 2026-04-18 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 820.408 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-10 - 2026-04-17 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 624.733 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-10 - 2026-04-18 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 693.291 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-10 - 2026-04-19 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 761.850 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-10 - 2026-04-20 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 830.408 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-13 - 2026-04-18 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 467.792 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-13 - 2026-04-19 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 536.350 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-13 - 2026-04-20 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 604.908 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-13 - 2026-04-21 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 673.466 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-13 - 2026-04-22 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 742.025 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-14 - 2026-04-19 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 457.792 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-14 - 2026-04-20 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 526.350 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-14 - 2026-04-21 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 594.908 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-14 - 2026-04-22 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 663.466 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-14 - 2026-04-24 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 800.583 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-15 - 2026-04-20 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 457.792 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-15 - 2026-04-21 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 526.350 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-15 - 2026-04-22 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 594.908 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-15 - 2026-04-24 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 732.025 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-17 - 2026-04-22 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 467.792 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-04-17 - 2026-04-24 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 604.908 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-01 - 2026-05-08 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 683.973 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-01 - 2026-05-10 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 843.680 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-04 - 2026-05-09 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 524.267 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-04 - 2026-05-11 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 683.973 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-04 - 2026-05-12 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 763.827 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-05 - 2026-05-11 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 594.120 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-05 - 2026-05-12 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 673.973 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-05 - 2026-05-13 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 753.827 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-05 - 2026-05-15 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 913.533 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-06 - 2026-05-11 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 514.267 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-06 - 2026-05-12 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 594.120 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-06 - 2026-05-15 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 833.680 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-08 - 2026-05-15 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 683.973 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-08 - 2026-05-16 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 763.827 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-08 - 2026-05-17 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 861.016 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-11 - 2026-05-17 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 621.457 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-11 - 2026-05-19 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 815.836 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-12 - 2026-05-18 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 628.793 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-13 - 2026-05-18 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 548.940 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-13 - 2026-05-19 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 646.130 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-13 - 2026-05-20 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 743.320 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-13 - 2026-05-22 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 937.699 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-13 - 2026-05-23 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.034.889 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-14 - 2026-05-20 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 663.466 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-18 - 2026-05-24 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 708.140 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-18 - 2026-05-25 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 805.329 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-18 - 2026-05-26 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 902.519 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-19 - 2026-05-25 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 698.140 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-20 - 2026-05-26 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 698.140 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-20 - 2026-05-27 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 795.329 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-05-22 - 2026-05-27 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 617.775 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-06-12 - 2026-06-18 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 779.115 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-06-24 - 2026-06-29 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 672.121 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-06-24 - 2026-06-30 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 775.615 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-03 - 2026-07-09 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 820.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-03 - 2026-07-10 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 929.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-03 - 2026-07-13 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.257.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-06 - 2026-07-11 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 711.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-06 - 2026-07-13 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 929.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-06 - 2026-07-14 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.038.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-06 - 2026-07-15 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.148.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-06 - 2026-07-16 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.274.716 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-07 - 2026-07-13 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 810.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-07 - 2026-07-15 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.028.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-07 - 2026-07-17 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.282.052 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-08 - 2026-07-13 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 701.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-08 - 2026-07-17 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.172.779 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-09 - 2026-07-15 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 810.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-09 - 2026-07-16 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 936.897 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-09 - 2026-07-19 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.316.725 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-09 - 2026-07-23 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.823.162 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-10 - 2026-07-17 | 7 éj | All inclusive | 663.888 Ft | Ft/fő, 1F | ||
| 2026-07-10 - 2026-07-16 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 837.624 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-13 - 2026-07-18 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 763.025 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-13 - 2026-07-19 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 889.634 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-13 - 2026-07-21 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.142.853 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-14 - 2026-07-20 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 896.971 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-14 - 2026-07-24 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.403.408 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-15 - 2026-07-23 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-15 - 2026-07-24 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-16 - 2026-07-21 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-16 - 2026-07-24 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-16 - 2026-07-25 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-17 - 2026-07-22 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-17 - 2026-07-26 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-17 - 2026-07-27 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.430.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-20 - 2026-07-26 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 924.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-20 - 2026-07-29 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-21 - 2026-07-26 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-21 - 2026-07-28 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.040.916 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-21 - 2026-07-29 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-21 - 2026-07-30 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-22 - 2026-08-01 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-23 - 2026-07-28 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-23 - 2026-07-29 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-24 - 2026-07-30 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 924.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-24 - 2026-07-31 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.050.917 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-24 - 2026-08-01 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.177.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-24 - 2026-08-02 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-24 - 2026-08-03 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.430.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-27 - 2026-08-03 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.050.917 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-27 - 2026-08-05 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-27 - 2026-08-06 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.430.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-28 - 2026-08-02 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-28 - 2026-08-03 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-28 - 2026-08-04 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.040.916 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-28 - 2026-08-05 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-28 - 2026-08-07 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-29 - 2026-08-04 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-29 - 2026-08-05 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.040.916 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-29 - 2026-08-06 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-29 - 2026-08-08 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-30 - 2026-08-04 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-30 - 2026-08-08 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-31 - 2026-08-06 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 924.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-31 - 2026-08-08 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.177.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-07-31 - 2026-08-09 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-03 - 2026-08-09 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 924.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-03 - 2026-08-10 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.050.917 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-05 - 2026-08-10 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-05 - 2026-08-14 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-06 - 2026-08-11 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-06 - 2026-08-12 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-06 - 2026-08-16 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-06 - 2026-08-20 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.927.181 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-07 - 2026-08-15 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.177.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-07 - 2026-08-16 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-07 - 2026-08-17 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.430.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-10 - 2026-08-15 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-10 - 2026-08-19 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-10 - 2026-08-20 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.430.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-11 - 2026-08-17 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-11 - 2026-08-20 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-11 - 2026-08-21 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-12 - 2026-08-19 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.040.916 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-12 - 2026-08-22 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.420.745 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-13 - 2026-08-19 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-13 - 2026-08-20 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.040.916 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-13 - 2026-08-21 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-13 - 2026-08-22 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-13 - 2026-08-27 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.927.181 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-14 - 2026-08-19 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-17 - 2026-08-22 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-17 - 2026-08-23 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 924.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-17 - 2026-08-25 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.177.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-17 - 2026-08-26 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.304.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-18 - 2026-08-23 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-18 - 2026-08-26 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-18 - 2026-08-27 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.294.135 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-18 - 2026-08-28 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.414.245 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-19 - 2026-08-24 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-19 - 2026-08-27 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.167.526 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-19 - 2026-08-28 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.287.635 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-20 - 2026-08-25 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 787.698 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-20 - 2026-08-26 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 914.307 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-21 - 2026-08-28 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.044.416 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-21 - 2026-08-31 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.372.235 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-24 - 2026-08-29 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 773.861 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-24 - 2026-08-31 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 992.407 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-24 - 2026-09-03 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.320.225 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-25 - 2026-09-01 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 965.070 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-25 - 2026-09-02 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.074.343 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-25 - 2026-09-03 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.183.616 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-26 - 2026-09-04 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.166.279 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-27 - 2026-09-01 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 711.852 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-27 - 2026-09-03 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 930.397 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-27 - 2026-09-04 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.039.670 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-27 - 2026-09-05 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.148.943 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-27 - 2026-09-06 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.258.216 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-28 - 2026-09-03 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 807.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-31 - 2026-09-08 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.025.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-31 - 2026-09-09 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.135.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-08-31 - 2026-09-10 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.244.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-01 - 2026-09-10 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.125.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-01 - 2026-09-11 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.234.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-02 - 2026-09-08 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-02 - 2026-09-11 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.125.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-02 - 2026-09-12 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.234.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-03 - 2026-09-11 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.015.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-04 - 2026-09-12 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.025.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-07 - 2026-09-12 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 698.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-07 - 2026-09-13 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 807.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-07 - 2026-09-14 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 916.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-07 - 2026-09-17 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.244.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-08 - 2026-09-16 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.015.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-09 - 2026-09-14 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 688.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-09 - 2026-09-15 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-09 - 2026-09-17 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.015.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-10 - 2026-09-16 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-10 - 2026-09-17 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 906.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-11 - 2026-09-17 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 807.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-11 - 2026-09-18 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 916.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-11 - 2026-09-19 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.025.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-11 - 2026-09-20 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.135.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-14 - 2026-09-19 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 698.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-15 - 2026-09-20 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 688.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-15 - 2026-09-21 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-15 - 2026-09-23 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.015.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-15 - 2026-09-24 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.125.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-16 - 2026-09-22 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 797.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-16 - 2026-09-24 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.015.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-17 - 2026-09-26 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.125.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-17 - 2026-09-27 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.234.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-18 - 2026-09-23 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 698.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-18 - 2026-09-26 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.025.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-21 - 2026-09-27 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 807.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-21 - 2026-09-28 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 916.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-21 - 2026-09-30 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.135.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-23 - 2026-09-28 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 688.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-23 - 2026-09-30 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 906.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-23 - 2026-10-02 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.118.606 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-24 - 2026-10-03 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.118.606 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-24 - 2026-10-04 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.227.879 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-25 - 2026-10-01 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 800.788 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-25 - 2026-10-03 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.019.333 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-25 - 2026-10-04 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.128.606 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-28 - 2026-10-03 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 691.515 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-28 - 2026-10-04 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 800.788 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-28 - 2026-10-05 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 910.061 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-28 - 2026-10-06 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.019.333 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-28 - 2026-10-08 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.237.879 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-29 - 2026-10-04 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 681.515 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-29 - 2026-10-08 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.118.606 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-30 - 2026-10-06 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 790.788 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-30 - 2026-10-07 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 900.061 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-09-30 - 2026-10-09 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.118.606 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-01 - 2026-10-06 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 675.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-01 - 2026-10-07 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 784.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-01 - 2026-10-09 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.002.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-01 - 2026-10-10 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.112.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-01 - 2026-10-15 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.658.469 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-02 - 2026-10-07 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 685.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-02 - 2026-10-12 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.231.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-05 - 2026-10-12 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 903.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-05 - 2026-10-13 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.012.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-05 - 2026-10-14 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.122.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-06 - 2026-10-11 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 675.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-06 - 2026-10-13 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 893.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-06 - 2026-10-14 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.002.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-06 - 2026-10-15 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.112.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-06 - 2026-10-16 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.221.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-07 - 2026-10-12 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 675.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-07 - 2026-10-13 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 784.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-07 - 2026-10-14 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 893.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-07 - 2026-10-16 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.112.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-07 - 2026-10-17 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.221.379 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-08 - 2026-10-16 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.002.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-08 - 2026-10-17 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.112.106 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-08 - 2026-10-22 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.629.050 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-09 - 2026-10-14 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 685.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-12 - 2026-10-18 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 794.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-12 - 2026-10-20 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.012.833 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-12 - 2026-10-22 | 10 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.201.959 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-13 - 2026-10-18 | 5 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 675.015 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-13 - 2026-10-19 | 6 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 784.288 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-13 - 2026-10-20 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 893.561 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-13 - 2026-10-22 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.082.687 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-14 - 2026-10-22 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 973.414 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-14 - 2026-10-23 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.053.267 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-15 - 2026-10-22 | 7 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 864.141 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-15 - 2026-10-23 | 8 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 943.994 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-15 - 2026-10-24 | 9 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.023.847 Ft | Ft/fő, 1F | |
| 2026-10-15 - 2026-10-29 | 14 éj | Egyágyas standard szárazföldre néző | All inclusive | 1.423.112 Ft | Ft/fő, 1F |