Ciprus, Paphosról kirándulási lehetőségek

Fakultatív programok Paphosról

AKAMAS JEEP SZAFARI
Természeti látnivalóban gazdag program azoknak akik látni szeretnék azt is , hogy  milyen Ciprus a turistaövezeteken túl! A tengerpart mentén, banánültetvények és tradicionális ciprusi falvakon keresztül vezet az utunk az Akamas Nemzeti Park irányába. Első megállónkon megcsodálhatjuk a tengeri barlangokat, majd fényképezkedés és kis séta után folytatjuk utunkat az Avakas Hasadékhoz, ami csodálatos látványt nyújt és gazdagon bemutatja a helyi állat és növényvilágot. A mészkő sziklákból kivájt, 30 méterre magasodó szurdok évezredek során nyerte el mai formáját. A túraút helyenként csúszós, sziklákon és köveken kell kapaszkodni, ezért kényelmes cipővel készüljünk, de ezt a természeti csodát látni kell! A szurdok után vár ránk a Teknős – öböl (Lara Bay), ami egy gyönyörű, érintetlen, homokos partszakasz. Ez a strand egyben természetvédelmi terület is, aranyszínű homokjába álcserepesteknősök raknak tojásokat. Miután kigyönyörködtük magunkat, irány az Aphrodité fürdő, de előtte megállunk még kicsit az egyik kilátónál, hogy fotókat készítsünk a lélegzetelállító Kék Lagúnáról. Nyári időszakban és ha az időjárás megfelelő, úszni is lehet a lagúnában ennél a megállónál. És még mindig nincs vége a kalandoknak, hiszen hazafelé vár bennünket Páfosz egyik legizgalmasabb helye az Adonisz fürdőés vízesés(fürdőzési lehetőség időjárás függő). A program során kb. 1 óra szabadidőt biztosítunk étkezésre (megálló egy tavernánál, opcionális, a kirándulás ára az ebédet nem tartalmazza!). A kirándulás naponta Páfoszról indul, és csak angol nyelvű túravezetéssel foglalható. A rengetek látnivalónak köszönhetően, minimális angol tudással, vagy nyelvtudás nélkül is kiválóan élvezhető a program.
A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű túravezetéssel. A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.


TRODOSZ - KYKKOS JEEP SZAFARI
Természeti látnivalóban gazdag program azoknak akik látni szeretnék azt is , hogy  milyen Ciprus a turistaövezeteken túl! A reggeli órákban indulunk Troodos-hegység túránkra. A Dhiarizos folyó gyönyörű völgyén keresztül vezet utunk Omodos felé, ami a környék egyik legszebb borászfaluja, de érdemes megnézni az itt található Szent Kereszt Templomot is. Miután körülnéztünk ebben a hangulatos kis faluban, belevetjük magunkat a Troodos-i rengetegbe és megnézzük az erdő mélyén található, velencei stílusban épült Tzelefos hidat. Csodálatos fotókat készíthetünk itt, igazán lenyűgöző ez az erdei környezet. Egy kis séta után már robogunk is tovább a Kykkos kolostor felé, ami Ciprus büszkesége, a világörökség része és az egész ortodox világban ismert. A kolostor után meghódítjuk az Olympost, ami a Troodos – hegység csúcsa és 1951 méteres magasságával Ciprus legmagasabb pontja. Hazafelé meglátogatjuk a sziget egyik legszebb vízesését, a Millomeri-t, majd utolsó megállónk, az Aphrodité szikla után visszaérkezünk Páfoszra. A program során kb. 1 óra szabadidőt biztosítunk étkezésre (megálló egy tavernánál, opcionális, a kirándulás ára az ebédet nem tartalmazza!). A program keddi és pénteki napokon indul , és csak angol nyelvű túravezetéssel foglalható. A rengetek látnivalónak köszönhetően, minimális angol tudással, vagy nyelvtudás nélkül is kiválóan élvezhető a program.
A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű túravezetéssel. A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.

TRODOSZ-HEGYSÉG ÉS A KYKKOS MONOSTOR
Tartalmas természeti és vallási látnivalóban gazdag program, mely a sziget legnagyobb hegyvonulatára, a Trodosz hegységre és a legnagyobb, s legfontosabb kolostorára a fókuszál. Első megállónk egy bájos hegyi borászfaluban, Omodosban lesz, ahol a hangulatos kisutcákon sétálunk le a falu főterére. Sétánk közben kávézók és üzletek mellett haladunk el ahol mindenféle helyi termék vásárlására nyílhat lehetőség (borok, sajtok, olaj, ajándéktárgyak stb.) Rövid itt tartózkodásunk alatt megtekinthetjük a híres Szent Kereszt templomot is. Legfontosabb állomásunk a kb. 1300 méter magasan fekvő Kykkos Kolostor, mely a görög ortodox egyház egyik leggazdagabb kolostora, ahol egy a Lukács apostol által festett Szűz Mária ikont őriznek. Itt szabadidőt biztosítunk, étkezési lehetőség a kolostor éttermében. Makarios érsek-elnök síremlékének megtekintését követően, visszaútban, rövid látogatást teszünk a 12. században épült az Arany Gránátalma Szűzanya tiszteletére szentelt Chrysorratissa Kolostorban.
A program hétfői és csütörtöki napokon indul. A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű idegenvezetéssel (magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított). A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.


NICOSIA
Félnapos vásárlási lehetőséget biztosító program, a sziget fővárosába Nicosiába, a kettéosztott városba. Megállónk a Szent János Katedrálisnál lesz, ahonnan az egész belváros felfedezhető. Hangulatos sikátoros utcákon séta a történelmi városnegyedben.  Kb. 2.5 órás szabadidő étkezésre, vásárlásra és a város egyéni felfedezésére. Fakultatív lehetőség a ”Zöldvonal”-ként emlegetett ENSZ zónán átkelni (gyalogosan,  személyi igazolvány vagy útlevél szükséges) a főváros északi, törökök által lakott részére ahol érdemes megtekinteni az Agia Sofia mecsetté átalakított gótikus katedrálist és a karavánszerájt.
A program hetente, szerdánként  indul. A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű idegenvezetéssel (magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított). A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.


CURIUM - LIMASSOL ÉS AZ AFRODITÉ SZIKLA
Tartalmas történelmi látnivalóban gazdag program. Első megállónk Curium ókori város, mely jelentős archeológia terület, ahol a görög -római színházat és a közfürdőt tekinthetjük meg.  Ezt követően elutazunk Ciprus legnagyobb városába, Limasszolba. Megállónk a közékkori kastély és a kikötő közelében lesz. Itt szabadidő biztosítunk étkezésre, vásárlásra és a város egyéni felfedezésére. Visszaútban megtekintjük az Afrodité sziklát, ez az a hely, ahol a sziget egyik jelképe, a szépség és a szerelem istennője született és kikelt a habokból. Ez az egyik leghíresebb tengerparti rész melyet mitológiájának és természeti szépségének köszönhet. A hagyomány úgy tartja, hogy aki a sziklát körbe ússza az örökké szép, fiatal és szerelmes marad (fürdőzési lehetőség időjárás függő).
A program hetente, szombatonként indul. A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű idegenvezetéssel (magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított). A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.


JEEP & DEEP SZAFARI
Kalandban és izgalmakban gazdag program azoknak akik szeretik a szárazföldi és tengeri kihívásokat! A tengerpart mentén, banánültetvények és tradicionális ciprusi falvakon keresztül vezet az utunk az Akamas Nemzeti Park irányába. Első megállónkon megcsodálhatjuk a tengeri barlangokat, majd fényképezkedés és kis séta után folytatjuk utunkat az Avakas Hasadékhoz, ami csodálatos látványt nyújt és gazdagon bemutatja a helyi állat és növényvilágot. A mészkő sziklákból kivájt, 30 méterre magasodó szurdok évezredek során nyerte el mai formáját. A túraút helyenként csúszós, sziklákon és köveken kell kapaszkodni, ezért kényelmes cipővel készüljünk, de ezt a természeti csodát látni kell! A szurdok után hajóra szállunk és felkeressük a csodálatos Kék Lagúnát ahol kb. 1 óra szabadidőt biztosítunk fürdőzésre, búvárkodásra. A hajón térítésmentesen bor és szezonális gyümölcs fogyasztható.  A tenger után ük magunkat, vár bennünket Páfosz egyik legizgalmasabb helye az Adonisz fürdőés vízesés(fürdőzési lehetőség időjárás függő). A program során kb. 45 perc szabadidőt biztosítunk étkezésre (megálló egy tavernánál, opcionális, a kirándulás ára az ebédet nem tartalmazza!). A kirándulás (csak június és november között indul) naponta Páfoszról, és csak angol nyelvű túravezetéssel foglalható. A rengetek látnivalónak köszönhetően, minimális angol tudással, vagy nyelvtudás nélkül is kiválóan élvezhető a program.
A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű túravezetéssel. A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.


CIPRUSI VACSORAEST, AZ ARGONAFTIS FARMON
Vegyen rész egy igazán különleges esti szórakoztató hagyományos ciprusi programon, tanyasi környezet, helyi szokások és konyhaművészet, néptánc, fülbemászó dallamok és zene és egy hamisítatlan vacsora. Élvezze a hagyományos helyi finomságokat és frissítőket, beleértve a falusi bort, a ciprusi pálinkát a Zivaniát és a világhírű desszertbort a Commandariát. A program során részt vehetünk a kenyér és zsemledagasztásban, melyet ott helyben a kemencében ki is sütnek. A farmon megtekinthetjük a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket és épületeket (állatsimogató), gyümölcs és olajfák között sétálhatunk.  A program fénypontja a lakoma, mely során hagyományos ciprusi ételeket szolgálnak fel. A vacsora alatt és után táncbemutató és táncoktatás. Az étkezés során korlátlan italfogyasztással(bor, zivania, ásványvíz).
A program hetente (csak május és november között), vasárnaponként indul. A gyerekkedvezmény 2-12 év (12 életévét be nem töltött) közötti résztvevőkre szól.
A leírás tájékoztató jellegű. A programok helyi partnerünk, a Delta Wings Leisure Ltd által szervezettek, angol nyelvű idegenvezetéssel. A programokra jelentkezni helyi képviselőnknél is lehet (helyszínen euróban fizetve), aki az értékesítésben közvetítőként jár el. A programokkal kapcsolatos bármilyen reklamációt utólagosan nem, kizárólag a helyszínen lehet intézni.