Mesebeli advent Szlovéniában

Szlovénia, Körutazás Szlovéniában, Körutazás Szlovéniában Útazonosító: 718457
  • Szálláskategória: Program szerint
  • Utazás módja: Busszal
  • Típus: Üdülés - nyaralás

Leírás

Leírás:

Szlovéniában fontos ünnep a Karácsony, hasonlóan hozzánk, itt azonban a hagyományoknak jóval nagyobb szerepe van. Ez nem is lehet csoda, hiszen a kis ország lakóinak nagy része vidéken él, és számos hagyományt igen aktívan ápolnak. Töltse varázslatos, mesebeli helyeken, szeretteivel együtt az év legszebb ünnepét: A feldíszített városközpontokat átjárja a fahéj, a szegfűszeg és a forralt bor illata, az árusok karácsonyi portékájukat kínálják, s a különféle szabadtéri események és koncertek mellett a közönség a tradicionális szlovén ételek és italok kínálatába is belekóstolhat.

 

 

 

 

 

 

Program:

Program: 1. nap: ELUTAZÁS, SKOFJA LOKA, BLEDI TÓ

Indulás a kora reggeli órákban a kért felszállási helyekről, folyamatos utazás rövid pihenőkkel Szlovéniába. Első megállónk az ország legrégebbi városában, a Skofja Loka-ban lesz, ahol megtekintjük a középkori városkát. Sétánk során láthatjuk a XVI. századi magtár épületét, majd a főte­ret, melyet csupa műemlékház szegélyez. Az ódon hangulatú épületek sora a gótikus Szent Jakab-templommal zárul. Ezután érjük el a több évszázada épült kőhidat, a Kapucinus-hidat. Szabadidő, majd továbbutazunk Szlovénia híres nagyvilági üdülőhelyére, a Júlia Alpok központjában található Bledi tóhoz, mely télen is magával ragadó látványt nyújt. Mindenki kedve szerint megismerkedhet a tó szépségével és megkóstolhatja a messzi földön híres bledi krémest , áthajózhat a tó közepén található kis szigetére. Itt egy különleges mesebeli adventi vásárban lehet részünk. Nézelődés a karácsonyi vásárban (kézműves portékák, adventi koszorú kiállítás stb.). Este továbbutazunk a szálláshelyünkre.

 

 2.nap: RADOVLJICA, LJUBLJANA, HAZAUTAZÁS

Reggeli után a Bledi-tótól 7 kilométerre, a Száva völgyében fekvő Radovljica pici, festői óvárosa ugyancsak csodálatos díszlet az ünnepekhez. Középkori főterét gyönyörűen felújított polgárházak keretezik, az óváros széléről pedig csodás kilátás nyílik a Júliai-Alpokra. Decemberben a városközpontot fűzfavesszőből készült díszekkel, lucfenyőből font koszorúkkal és fényfüzérekkel dekorálják. Ez a különleges díszítés adja a hátteret az ünnepi vásárhoz, amit Radovljica édes ízei és illatai kísérnek. A városka elsősorban méhészetéről ismert, elsőszámú látnivalója a Méhészeti Múzeum, sokkal izgalmasabb, mint aminek első hallásra hangzik, a rendkívül jól átgondolt, modern felfogású gyűjtemény a méhészet minden aspektusát körüljárja.

Továbbutazunk Ljubljana-ba, a szlovén fővárosba, ahol a fenséges középkori, barokk és szecessziós épületek között sétálva mesebeli időutazáson vehetünk részt. A város fölött elnyúló várba (ahol első miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos is raboskodott egy ideig) feljuthatunk gyalog és siklóval is. Szabadi dejükben megtekinthetik a folyóparton levő adventi vásárt, ahol helyi, kézműves termékeket és ínycsiklandó finomságokat lehet vásárolni.  

Hazaindulás a kora délutáni órákban , érkezés késő este.

 

Utazás:

autóbusszal

Szállás:

Panzióban Ljubljana környékén

Elhelyezés:

2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban, egyágyas szoba lekérésre foglalható

Ellátás:

reggeli , fakultatív vacsora

Indulási időpontok

2025-12-20

  • Budapest
  • Budapest
  • Székesfehérvár
  • Székesfehérvár
  • Siófok
  • Siófok
  • Balatonlelle
  • Balatonlelle
  • Nagykanizsa
  • Nagykanizsa

Ár tartalmazza:

- autóbuszos utazás- 2 éjszaka szállás Ljubljana környéki panzióban- reggeli

- Magyar idegenvezető

- utas- és útlemondási biztosítás

Ár nem tartalmazza:

- Fix ülőhely (bal oldal első sor)  5.000Ft/ fő - Fix ülőhely (jobb vagy bal oldal második sor) 3.000Ft/ fő - Fix ülőhely (hátsó ajtó előtti vagy utáni első sor) 3.000Ft/ fő - Fix ülőhely (egyéb) 1.500Ft/ fő

 - Egyágyas felár 8.000 Ft/fő-  idegenforgalmi adó 2 EUR/fő*

- fakultatív vacsora 12.000 Ft/fő

- Méhészeti Múzeum felnőtt 8 EUR/fő, gyermek 18 éves korig 5 EUR/fő, 65 éven felül és diák 6 EUR/fő

- Csónakázás a bledi tavon: 20 Euro/fő

- Mária mennybemenetele templom és harangtorony (Bled, kis sziget): 12 Euro/fő

A belépő és a fakultatív program a buszon fizetendő, de a részvételi szándékát foglaláskor jelezze.

*kötelezően fizetendő 

FONTOS:Az esetleges határellenőrzésre számítva kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.

A belépők ára tájékoztató jellegű, előzetes információ nélkül módosulhatnak!Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb. 

Útközbeni felszállók figyelmébe: Az útközbeni felszállást választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az autóbusz visszafelé úton legtöbb esetben a másik oldalon lévő pihenőben fog megállni! Az autópályán történő átkelés felüljáró hiányában nem megoldható, tehát kérjék meg egy ismerősüket, hogy vegye fel Önöket a másik oldalon.

Kérjük, hogy szíveskedjenek a pontos összeggel fizetni, mert nagyobb címlet esetén probléma adódhat a visszaadásból.A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Foglalható időpontok
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:
Szűrés
Indulási időpont Időtartam Szobatípus Ellátás Ár Megjegyzés rovat
2025-12-20 - 2025-12-21 1 éj 2 ágyas szoba Reggeli 47.920 Ft Ft/fő, 2 felnőtt részére, Budapest
Kérjük adja meg az utazók létszámát
Szűrés
Felnőttek:
Gyermek:

Hasonló ajánlatok