Székelyföldi kiskörutazás 2023

Románia, Székelyföld, Székelyudvarhely Útazonosító: 309882
  • Szálláskategória: Hotel ***
  • Utazás módja: Busszal
  • Típus: Hegyek-völgyek között, Kelet-európai program, Kora tavaszi kalandok, Szomszédolás, Városlátogatás
Leírás

A program tervezett útvonala:

1. nap: Szeged – Budapest – Nagyvárad – Bánffyhunyad (460 km)

Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről Budapestre. Továbbu­tazunk Ártánd határátkelőn ke­resztül Nagyváradra. Városnézés és szabadprogram: székesegyház, püspöki palota majd szabadidő a Fő tér környékén. A Király-hágón át érkezünk Bánffyhunyadra, pihenés közben megtekintjük a református templomot, majd Kőrösfőn ke­resztül érkezünk Kolozsvárra, vagy környékére, ahol szeretettel várnak bennünket. 

2. nap: Kolozsvár – Torda – Torockó – Nagyenyed – Marosvásárhely (130 km)

Reggeli után Kolozsvár nevezetes­ségeivel ismerkedünk: Fő tér, Far­kas utcai református templom majd ismertetést kaphatunk idegenve­zetőnk segítségével a Házsongárdi temető jeles síremlékeiről, ahol „isteni és emberi igazságokat kere­sünk”. Tordán megtekintjük szépen helyreállított főterét, majd a felújí­tott sóbánya vár bennünket, ahol helyi idegenvezetővel járjuk be a sóbánya látványos termeit. Torockó hívogat bennünket, ahol „kétszer kél föl a nap”! Múzeumában a nép­művészet és a bányászat emléke­ivel ismerkedünk. Torockószent­györgyön és a Kőközön keresztül érkezünk Nagyenyedre, ahol az ősi kollégium udvarán emlékezünk az alapítókra, híres diákokra és taná­raikra. A Maros völgyén át utazunk Marosvásárhelyre, ahol szállásunk lesz. 

3. nap: Marosvásárhely – Szováta – Korond – Farkaslaka – Szejkefürdő – Székelyudvarhely (95 km)

Reggelinket elfogyasztva folytatjuk városnézésüket Marosvásárhelyen: a Kultúrpalotában Killyén Ilka rövid történelmi és irodalmi betekintőjét hallgatjuk. Rózsák tere után a Teleki Tékába látogatunk, ahol a Bolyai­ak emlékszobáját is megtekintjük. Balavásáron és a Kis-Küküllőn ke­resztül Erdély leghíresebb fürdő­helyére vezet utunk, Szovátán sé­tálunk a Medve-tó partján, sétánk során megtekintjük a sósziklákat. Tovább utazunk Korondra, az ősi fazekasmesterség erdélyi központ­jába érkezünk, ahol vásárolhatunk a színes kerámiákból. Farkaslakán Tamási Áron szülőhelyén megte­kintjük síremlékét, majd tovább utazunk Szejkefürdőre. Orbán Ba­lázs hajdani birtokán járunk és em­lékezünk a „legnagyobb székelyre”. A késő délutáni órákban érkezünk Székelyudvarhelyre. Elfoglaljuk szálláshelyünket majd kis pihenőt követően gyalogos sétára indulunk idegenvezetőnkkel, a városban a Fő tér környékén: megtekintjük székely-ország nagyjainak szobor parkját, elsétálunk „székely támad” várához.

4 nap: Székelyudvarhely – Agyagfalva – Fehéregyháza – Segesvár – Medgyes – Gyulafehérvár – Déva (390 km)

Székelyudvarhelyet a Jézus Szí­ve kápolna mellett hagyjuk el és az Agyagfalvi réten a székelyek nemzetgyűléseinek színhelyén tisztelgünk. Székelykeresztúron keresztül Petőfi Sándor utolsó éj­szakájára gondolhatunk (Kányádi Sándor: "Haldoklik az öreg tanú, Petőfi vén körtefája. Azt beszélik ő látta volt verset írni utoljára."). Fehéregyházán a csata múzeumát tekintjük meg, majd utunk Seges­várra vezet. Sétálunk a történelmi belvárosában (világörökség része), láthatjuk az Óratornyot (kívülről). Medgyesen át Gyulafehérvár hívo­gat bennünket. A várban lévő római katolikus székesegyházban több magyar történelmi személy sírja található, (Izabella királyné, János Zsigmond, Hunyadi János és Már­ton Áron) láthatjuk az érseki palotát (kívülről), sétálunk a vár főutcáján, élvezzük ódon hangulatát. Utunkat a Kenyér-mezőn a Piski-hídon át folytatjuk. Dévára a késő délutáni órákban érkezünk. Felvonóval ér­kezünk a város fölé, ahonnan szép kilátás nyílik a Maros völgyére és az Érc hegységre. Felidézzük a Kőmű­ves Kelemen balladáját… Szállás­helyünkre igyekszünk. 

5. nap: Déva – Vajdahunyad – Marosillye – Temesvár – Arad – Szeged – Budapest (530 km)

Reggeli után a romantikus Vajda­hunyad várának meglátogatásával folytatjuk programunkat: a Hunya­diak és a vár történetével ismerke­dünk. Marosillye mellett elhaladva emlékezünk Erdély legnagyobb fejedelmére, Bethlen Gáborra, majd utunkat folytatva a Bánság legna­gyobb városában, Temesváron idő­zünk. Az utóbbi években jelentős fejlődésen átment város bővelkedik látnivalókban. Városnéző sétánk érinti a Losonczy teret és a Jenő herceg teret (dóm, szerb templom, püspökség, városháza, Hunyadi-pa­lota), de felkeressük a XIX. századi szecessziós palotákkal övezett hí­res temesvári korzót is. Szabadidő után a Maros-völgyében utazunk tovább és Aradon búcsúzunk Er­délytől a sokat megélt szabadság szobornál. Nagylakon keresztül utazunk hazafelé. Érkezés Szeged­re az esti órákban, továbbutazás Budapestre. (Az oda- és visszaút nem azonos! A Budapest–Ártánd útvonalon csatlakozó utasaink hazautazásnál ezt kérjük, vegyék figyelembe!) 

Fakultatív programok
Leírás Időtartam Ár
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten

Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni!

16800
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten

Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni!

11500
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten

Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni!

10000

Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 05.25.,07.01., 08.05., 09.16., 10.21.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!


Részvételi díj: 137.000 Ft / 370 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 10.500 Ft / 28 EUR/fő*)
1 ágyas felár: 38.500 Ft / 104 EUR


Utasbiztosítás (Classic): 3.500 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 4.550 Ft 
Utasbiztosítás (Privileg): 5.750 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.


Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 4 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 4x félpanzió


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 120 RON
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 3 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*25-34 fő esetén: 10.500 Ft / 28 EUR/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Debrecen-Ártánd útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségéről információ a programfüzet elején. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!


A részvételi díj tartalmazza:

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- 4 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- 4x félpanziós ellátást

- alapprogram szerinti programokat és városnézéseket

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

  

A részvételi díj nem tartalmazza:

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alapprogramon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit

- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)

- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Foglalható időpontok
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:
Szűrés
A keresési feltételeknek megfelelően nincs találat!
Kérjük adja meg az utazók létszámát
Szűrés
Felnőttek:
Gyermek:

Hasonló ajánlatok